Czapáry Veronika honlapja / Veronika Czapary's website

PUBLIKÁCIÓ – NOVELLA: Poros babák a címben

Posted in Uncategorized by czaparyveronika on március 10, 2013
Czapáry Veronika
Poros babák a címben
 

68

(A novella megjelent a Prae Irodalmi Folyóirat 2004/4-es számában. A képen szereplő tükör a szerző műve.)

Olyan gyönyörű és puha volt a lába, érezte azt a finom melegséget, ahogyan átütött rajta a rózsaszín, a bőr rózsaszín ragyogása, megfertőzte, és átélte ezt az egészet, ezt az egész bársonyos melegséget, és a mosolyát, ami áradt belőle, mint fiatal szajhák illata, akik ártatlanok és mégis bűnösebbek a halálnál, mert jobban fertőznek, ezt a tekintetet látta maga előtt.
Csak beszélt mindenről, és közben csatját igazgatta, beszélt New Yorkról, ahol élt, beszélt a fákról, az úszásról, a poros babákról, amiket dédelget és amiről már le kéne szoknia, beszélt mindenről, ami lényeges volt, szőtte és szőtte a történetet, kábán és búsan, lazán és gonoszan csak mondta, mondta.
Mesélte, hogy még nem dolgozta fel őket, hogy nem tud róluk beszélni, ezekről a hihetetlen találkozásokról, amik ott történtek vele, New Yorkban, az örök városban, ami mindig rólad szól, mondta, New York, csak rólad szól, bármerre mész.
– De miért? – kérdezte tőle Aliz kíváncsian.
– Mert annyi álmot vittek oda a bevándorlók, hogy az álmok ott keringenek, szinte érinteni lehet őket a levegőben, olyan gyönyörűek.
Aztán a levegőről beszélt, meg a tenger szagáról, a napfényről, a napsütésről, ami a városban utolér, de hiába faggatta a történetekről, amik vele történtek, nem mesélte el őket.
Ez nagyon titokzatos megjelenést kölcsönzött az egész lényének. Mégis finoman beszélt, közben krémek és mindenféle dolgokat szedett ki a táskájából, hihetetlen segédeszközök kerültek ki, a szemceruzától, a rózsaszín parfümkrémig, mindent előszedett, néha nagy titokzatosan bevonult a vc-be, de kijelentéseiből, olyan báj sugárzott és bőre úgy ragyogott, hogy Aliz legszívesebben hozzányúlt volna,
De tudta ez lehetetlen, ezért csak hallgatta a történeket, amik nem szóltak semmiről, csak róla, amik csak annyiról szóltak, amiről ő nem akar beszélni, amiről hallgatni akar.
– Nem, nem, még nem tisztáztam le magamban ezeket az élményeket. Még nem írtam le őket és nem meséltem el senkinek. Nem tudok róluk beszélni, csak itt van az agyamban, itt dédelgetem őket, akár a poros babáimat.
Szavaiból nosztalgia sugárzott, valami, amivel nem tudott mit kezdeni, valami, amit nem tudott megfogalmazni, ott keverte magában a megfogalmazhatatlant, ott kínlódott és küszködött az élményeivel, saját élményeivel, aminek nem tudott szabályos alakot adni, amit nem tudott elmondani, amik nem voltak sehol, amik ott keringtek körülötte.
Egy ócska bunda volt rajta, de úgy viselte, akár egy királylány, egy sálat tekergetett a nyakán hol ide, hol oda és néha úgy mozgott, mintha ő lenne mindig mindenhol a dáma, aki New Yorkban élt és hazajött. Olyan hihetetlen erő és érzék származott a szavaiból, hogy rózsaszín bőrét már régóta csak csókolta és meg akarta fejteni ezt az egész szenvedélyt, ezt az őrült szenvedélyt eziránt a város iránt, ami áradt belőle, a szenvedélyt, ami rózsaszín bőrével belélegezte a színeket.
Nem tudta önmagát elkapni, nem volt meg az egyik jelölő a láncban, de annyira kétségbeesetten és hatalmas erővel akarta, mint ahogyan felejteni is akart, eközé a két cölöp közé lett kiszúrva a kis énje és így vergődött az emlékezet és felejtés bástyáiban, így úszott az ócska tengerben, gyönyörűen, rózsaszín bőrrel, akár egy dáma, így alakította át maga után a teret, így kényszerített mindenkit mosolyra maga körül, így nyűgözte le őket ezzel az eredeti ősi nőiséggel, ami áradt belőle, mint a fiatal, nagyon fiatal szűz szajhákból, állandóan mintha színpadon lenne, megrendezte magának a függönyöket, a tapsot, a rámeredő tekintetet, eljátszotta azt a darabot, amit életnek neveznek, és közben igyekezett elemezgetni, de nem tudta. Igyekezte megfogni és elengedni a rejtett értelmet, ekkor még fiatal volt, még nem jött rá, hogy nincsen lánc a jelölőben, hogy az egyik vonal hiányzik, nem lesz meg soha, aki ő, és így el fog folyni, szét fog forgácsolódni végtelenben.
Bőréből valami kislányos gyengédség áradt, ahogyan megjelent szakadt és régi fürdőruhájában a strandon, ott is úgy mozgott, mint egy dáma és mi hittünk neki, mi elhittük, hogy ki ő. A pillanatot ábrázoló csatot úgy tűzte a hajába, mintha gyémántból és rubinból lenne, mindig megrendezte magának a felületet, a színházat, a játékot, a függönyöket, mozgott és beszélt, áradt belőle a szajha melegség és rózsaszín bőre úgy világított, hogy szinte kivilágított mindent maga körül, az ablakokat, az embereket.
– Nem lehet ezt így tovább csinálni – ütött le egy akkordot a beszélgetésben. – Nem őrizgethetem a poros babáimat, örökké.
– Ezt ő mondta? – kérdezte.
– Nem, ő ezt nem tudta volna így megfogalmazni.
Aztán New Yorkról beszélt, persze minden személyesség nélkül, a napsütésről, a parkokról és a szórakozóhelyeiről, az utcákról, ahol néha leszólított embereket lazán sétálgatva a sálját igazgatva, beszélt mindenről, és mégis utána csak egy kopottas csönd maradt, mint az ódivatú képeslapok sajátja, valami végtelen ki nem számítható beszéd az időben, utána csak valami megfoghatatlan dámaság maradt, valami, ami arról beszél hogy a kék hegyek a nyugati parton, mennyire gyönyörűek, hogy milyenek azok a kék hegyek a gyönyörű kék levegőben és hogy kit látogatott meg, amikor arra járt, milyen volt, milyen volt ez a realitás, amely ismét csak a megfoghatatlanság végső csöndjébe ereszkedik alá, valahova ahol sötétség van, és ekkor megfoghatatlan sötétség jutott eszébe, ahogyan nem engedi át a sugarakat, a barátsága,
egy ostoba és tüskés mozdulat, egy végtelen lánc, egy újabb óra, egy
kissé kivilágított tér, egy kissé túlságosan is kivilágított tér a függönyök között,
a színházban.

Megrendezte a színdarabot, úgy rendezte meg ő is a sajátját, állandóan színdarabokat rendezett, New Yorkban, ahol a levegő annyira valóságos, ahonnan belátni az egész nyugati vidéket, ahonnan Manhattant látta,
Manhattant azokkal a hatalmas házakkal és szerette, imádta a várost.

Végül felöltözött, úgy döntött ideje indulni. Megevett egy fél főzeléket, egy kávét egy másik helyen, ahol szerinte nagyon olcsó volt, beszaladt egy boltba, hogy krémet kenjen ingyen az arcára az ottani próbakrémekből. Profi vlt ezekben. Ahogy kiszaladt a boltból, diadalittasan, sikerült, és hirtelen megértette milyen számára belakni a teret, milyen az a tér, ahol él, és ahonnan minduntalan kiszakít, kitép egy darabot, világosan és szögletesen, kitépi a térből a darabot, kiszakítja, megszerzi, bekebelezi a térből neki kijáró darabot,
csupán a létezésével ragadja meg, álomittasan a felhők mögül, mintha még mindig az örök városban élne, New Yrokban, ahol keringenek és a szabad éghajlaton, talán ahogyan a szél fúj, magukra találnak az álmok,
a városban, ahol örökké élnek és megragadnak az álmok,
a városban, ahol végképp szembesült vele, álomban él, az álmok tétova és biztos felülete elragadja, magával rántja egy darabba, oda ahol él, a felejtései és álmai birodalmába,
hogy a város
nem hagyja élni és már nem fog felejteni
a város
mindig újra és újra magáévá teszi
soha nem volt szerelmes, soha nem tudta lenyűgözni egyetlen férfi sem
de a város
a városba szerelmes, a városba, ahol minden megtörténhet és ezért minduntalan hangoztatta
jeleket adva, rózsaszín húsával élve a színeket, hogy ő
egy kalandornő
a városban

a város, mint egy térkép, a city like a text, magáévá varázsolja és mindig mindig újra és újra megalázza
de ő a szép gyönyörű 17. századból való kalandornő túléli
hiszen ez a lényege
túlélni
a felejtés és igazság bizodalmában
túlélni a lehetetlent.

Reklámok
Tagged with:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s