Czapáry Veronika honlapja / Veronika Czapary's website

KRITIKA AZ ÉLET ÉS IRODALOMBAN A MEGSZÁMOLT BABÁKRÓL

Posted in MEGSZÁMOLT BABÁK by czaparyveronika on május 27, 2014

BENCZI BOGLÁRKA: ÜTNEK, DE SZERETEM

Czapáry Veronika ledöntött egy tabut. Jól, rosszul, de megtette. A témához bátorság kellett, hiszen a magyar irodalom mindeddig szinte egyáltalán nem foglalkozott egy nagyon is fontos, viszont valóban leírhatatlan témával. A Megszámolt babák egy testileg, lelkileg erősen bántalmazott kislány életéről szól, a narrátor a gyerek, aki elszenvedi a borzalmakat.

A regény mozgatórugója az ambivalencia, és én is ilyen módon viszonyulok a regényhez: hol szeretem, hol nem, hol felkavar, hol nem, de mindvégig érdekel. A történet két világban játszódik, az egyik a valóság, ahol Nikolett szülei aberrációjának eszköze, a másik pedig a babák mikroközössége. A nyolc baba a kislány egyetlen menekülési lehetősége, kétségbeesésében tulajdonságokkal ruházza fel az élettelen tárgyakat, és elhiszi, hogy valóban beszélnek, mozognak. Közéjük menekül. A kislány oldalakon át mutatja be a babákat, hosszasan mesél róluk, a gyermeki hang a végtelenségig naiv, érezhető, hogy a gyerekben mély gyökeret vert a félelem, hogy identitása hihetetlenül ingatag. Az egész olyan, mintha egy oktalan kis állat szenvedéseinek lennék a tanúja olvasás közben.

A cselekmény borzalmas. A gyermeket mindenki bántja, folyamatosan megalázzák a szülei, a drága, jó, tisztességes anya és apa, akik egy panelházban élnek boldogan gyermekeikkel. A szomszédok legalábbis ezt látják. Nikolett élete minden egyes pillanatában retteg. A szavak arcul csapják, az ütések napokig, hetekig fájnak, apja erőszakoskodása pedig kitörölhetetlen emlékképeket éget a tudatába. A gyerek védtelen. Az apja szexuális bántalmazása elől nincs menekvés, az anya nem védi meg, sőt, egyre jobban gyűlöli, mert a gyereket hibáztatja a férje viselkedése miatt. A családban már történt egy tragédia: Niki nővére rejtélyes körülmények között meghalt. Sokáig csak lebegteti az eseményeket az író, ezzel is fokozva azt az érzést, hogy minden megtörténhet. A már halott kislány is az apa „külön bejáratú kislánya” volt, akkor halt meg, amikor menekülni próbált erőszakoskodó apja elől, és beverte a fejét.

A szülők abnormálisak, szórakoztatja őket gyerekük szenvedése. Sokszor azt „játsszák” Nikivel, hogy elhitetik vele: az elhunyt testvére nem is élt soha, csak a „debil” agyának szüleménye. Amikor Niki ájulásig üvölt kétségbeesésében, mert valóban nem hisz már ép elméjében, a szülők jót nevetnek. Máskor meg ok nélkül ütik meg. „Anya (…) állandóan azzal szórakozik mostanában, hogy különböző eszement pillanatokban vág pofán, és közben azon nevet, hogy nem tudtam védekezni. Nagyon nehéz mellette elhaladni úgy, hogy ne üssön.”

A regényben nincs tulajdonképpeni cselekmény, a családi élet egyik ütéstől a másikig, egyik szexuális bántalmazástól a másikig csapong. A gyermeki hang mintha öntudatlan lenne, semmilyen önreflexió nincs, a kislányból minden én-azonosságot kiöltek, két érzés maradt csak meg benne: a szeretetre való féktelen éhség és a mélyről jövő, zsigeri félelem. Környezetének érzékelése annyira elkorcsosult, hogy a gyermek retteg, amikor a szülei egyedül hagyják, attól fél, hogy többet nem jönnek haza. Ha nem jönnének haza, megszűnne az állandó, válogatott bántásokból álló élet, de Niki mégis fél, szereti a szüleit, tartozni akar valahová, akkor is, ha szörnyű dolgokon kell átmennie. Félelmének fizikai megtestesítője mégsem az apa személye, aki folyamatosan zaklatja, hanem a rettegett cukros bácsi, aki bármikor felbukkanhat…

Czapáry száraz, tömör, pattogó mondatai annyira feszültté teszik a regényt, hogy az olvasó könnyen bele tudja élni magát az eseményekbe. A bántalmazott kislány lelkének folyamatai, a pszichés zavarok nyelvi szinten is jelen vannak, az író hitelesen ábrázolja a gyerek személyiségét. Mégis van egy de. A gondosan, vesszőről vesszőre megalkotott mű túl van írva. A visszatérő motívumok tartják egyben a történetet, az idő egybefolyik ezáltal, az események bármikor történhetnek. A regény túlságosan precíz, érezhető az erőfeszítés, hogy Czapáry jó könyvet akart írni. Az irodalmi törekvés jól látható jelei viszont megbocsáthatók a fiatal írónak, könyve megrázó, gondolkodásra késztet: vajon mi folyik a szomszédban?

A kislány, akinek otthona bezárt ajtaja mögött kell rettegnie, ott, ahol a védelem puha köntöse kellene hogy rásimuljon, a könyv végére, amikor már kamaszkorba lép, visszagondol eltűnt babáira: „mégiscsak ki kellett volna ugranom a nyolcadikról…”

Tagged with: ,

NEM OLVASNIVALÓ – A Magyar Nemzet kritikája

Posted in MEGSZÁMOLT BABÁK by czaparyveronika on január 5, 2014

Magyar_Nemzet_megszámolt_dec7 (1)

Tagged with:

Sokkolóan dönt újabb tabukat Czapáry második kötete – Nagy Eszter interjúja a Kisalföldben

Posted in Interjú, Kisalföld, MEGSZÁMOLT BABÁK, Nagy Eszter by czaparyveronika on november 3, 2013

SOKKOLÓAN DÖNT ÚJABB TABUKAT CZAPÁRY MÁSODIK KÖTETE
Nagy Eszter interjúja a Kisalföldben 

Czapáry Veronika. Fotó: Németh Gabriella

Czapáry Veronika. Fotó: Németh Gabriella

“Megtanultam, hogyan kell könyvet csinálni, hogyan kell valamit befejezni, mitől lesz regény egy szöveg, a mostani szerkesztőim pedig segítettek például abban is, hogy milyen narrációs technikákat érdemes alkalmazni. (Illés Andrea és Reményi József Tamás)Az Anya kacag gyerekkori részeihez még akkoriban be akartam tuszkolni húsz fejezetet, de Csordás Gábor figyelmeztetett, ez már egy másik könyv. Az eredmény engem is meglepett, mert először „csak” a kényszeres babaszámolásról akartam írni és egy megtalált kislány hangot végigvinni, de később ez az egész abúzus téma is belekerült.”

KELECSÉNYI LÁSZLÓ KRITIKÁJA A NÉPSZABADSÁGBAN

Posted in KELECSÉNYI LÁSZLÓ, MEGSZÁMOLT BABÁK, Népszabadság by czaparyveronika on október 21, 2013

LIDÉRCES TELEVÉNY
Kelecsényi László kritikája a Népszabadságban

netre“Ilyen ocsmányságokról, ennyire diszkréten kevesen tudnak írni – a magyar irodalomban szinte senki sem. (Hirtelen csak Csalog Zsolt Krisztina című szado-mazo, méltatlanul elfeledett posztumusz regénye villan fel emlékeimben.) Czapáry remek stiliszta.
Megüt egy hangot, és mint az abszolút hallású muzsikus, végig kitartja, amíg játszik a témáján, szövegén és az érzékenyebb olvasók idegein. Ez a hang egy leánygyermeké.” – tovább